K+F+I újabb ígéretes példája

A cég ezúttal egy konzorcium vezető tagjaként benyújtott pályázatával került az NKTH által kiírt Baross Gábor Program gazdasági integrációt támogató programjának nyertesei közé. A projekt egy autóipari diagnosztikai eljárásfejlesztés és szoftvertámogatás kidolgozásával foglalkozik, melynek keretében – eddig egyedülálló módon – kiküszöböli a különböző, az autóiparban használt protokollok eltérése okozta problémákat, mivel az ebből adódó idő- és pénzveszteség ellenére mindeddig nem történt kísérlet sem ezek egységesítésére, sem a beadott pályázatéhoz hasonló megoldás keresésére.

Erre a célra egy speciális eszközt és szoftvert fejleszt ki a konzorcium, mely számos, az autóiparban is előforduló kommunikációs csatornát és protokollt képes támogatni. A projekt egyik fő feladata a gépjárműipari érzékelő-fejlesztés alapvető buktatóinak felismerése, elhárítási metodikájának kidolgozása. Az ennek eredményeképp létrejövő know-how alapján létrehozott diagnosztikai szoftver és hardver széleskörű érdeklődésre tarthat számot: elsősorban az autógyárak és beszállítóik között, de emellett az autószervizek is érdeklődést mutattak a rendszer iránt.
A projekt eredményeképpen létrejövő szoftver és hardvereszköz azonban nem csak az autóiparban érdekelt cégek figyelmére számíthat majd. Alkalmazása nagy könnyebbséget jelent majd több olyan helyen, ahol vegyes kommunikációs protokollokat, fizikai csatornákat használnak. A rendszer támogat például számos soros kommunikációt, illetve CAN-re (Controller Area Network) épülő kommunikációt és protokollokat.

Az Explora Kft. által kiváló innovációs érzékkel megálmodott diagnosztikai eszköz újdonságtartalma sokrétű felhasználhatóságában és továbbfejleszthetőségében áll. Akár átalakítás nélkül, vagy csekély átalakítással, számos területen kiválóan alkalmazható lesz, például különböző gyártásirányítási folyamatokban, mindemellett laboratóriumi eszközök vezérlésére, illetve ezek fejlesztése közben nyújt segítséget. Az Explora Kft. ilyen téren már meglévő műszaki megoldásokat tud szállítani, többféle házon belül fejlesztett szenzor szerepel már a cég palettáján.
A know-how alapján az ott felhalmozott tudásanyag felhasználásával további szoftverek, komplett szoftvercsomagok kifejlesztése, valamint az eljárás szabadalmi oltalom alá helyezése a projekt hosszú távú céljai között szerepel, további feladatokkal látva el a konzorcium tagjait.
A projekt szakmai vezetője a 2005-ben alakult Explora Kutató Fejlesztő és Kereskedelmi Szolgáltató Kft., melynek biotechnológiai laboreszköz-beszerzési projektjéről már olvashattak az érdeklődők. A cég fő tevékenysége a műszaki kutatás-fejlesztés, főként a megújuló energiákkal kapcsolatos kutatások, illetve prototípus-fejlesztés. Emellett informatikai eszközök kereskedelmével és ilyen szolgáltatások nyújtásával, például szoftverfejlesztéssel is foglalkozik. A Kft. sokoldalúságát mutatja, hogy párhuzamosan, különböző tudományterületeken futó projektjeik is eredményesen zárultak-zárulnak le. Köszönhető ez egyrészt a kiváló, nagy elméleti és gyakorlati tudással rendelkező szakembergárdának, valamint jól felszerelt laboratóriumnak, eszköz- és gépparknak.

A konzorcium és a közreműködők között található több, autóiparban és diagnosztikában jártas szakember. A magfejlesztés vezetője Rozgonyi Szabolcs egyéni vállalkozó, aki már több sikeres projektben segítette az Explora Kft.-t. Szakterületei a matematika, fizikai modellezési feladatok, szoftvertervezés, statisztikai vizsgálatok. A rendszer tesztelésében a SzTAKI kiváló szakemberei segítenek.

Explora Kutató Fejlesztő és Kereskedelmi Szolgáltató Kft.
www.explora.hu

Likei Csaba
+36/30-683-2672
csaba.litkei@explora.hu

8412 Veszprém, Kálvária utca 17.

Havaria Környezet- és Egészségtechnikai Klaszter
www.klaszter.eu
havaria@klaszter.eu