Jognyilatkozatok közlése
A Munka Törvénykönyve egy sor munkáltatói nyilatkozatot írásbeliséghez köt, sőt kimondja, hogy munkavállaló kérésére azt akkor is írásba kell foglalni, ha az egyébként nem kötelező.
Az írásbeli nyilatkozat tekintetében a közlésnek, (illetve annak bizonyításának, hogy a közlés megtörtént) meghatározó szerepe van. A nyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt az érdekeltnek vagy az átvételre jogosult személynek adják át. A közlés akkor is hatályos, ha az átvételt az érdekelt megtagadja vagy szándékosan megakadályozza, erről azonban jegyzőkönyvet kell felvenni.
A jegyzőkönyvben célszerű rögzíteni - túl azon, hogy milyen tartalmú közlésről volt szó, illetve milyen formában és körülmények között tagadta meg a munkavállaló annak átvételét - a felvétel helyét, időpontját, illetve a jelenlévők adatait. A jegyzőkönyv egy másolati példányát a munkavállalónak szintén el kell juttatni.
A postán tértivevény különszolgáltatással feladott küldeményként kézbesített írásbeli nyilatkozatot
• ha az érdekelt a küldemény átvételét megtagadta, a kézbesítés megkísérlésének napján,
• egyéb esetekben az eredménytelen kézbesítési kísérlet, valamint az értesítés elhelyezésének napját követő tizedik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.
Néhány érdekesebb jogeset a jognyilatkozat közlésével összefüggésben.
A BH2003. 168 számú ítélet kimondja, hogy a rendes felmondás olyan írásbeli nyilatkozat, mely annak közlésével hatályosul. A munkáltató azt egyoldalúan nem vonhatja vissza, hanem csak a munkavállaló hozzájárulásával. Az ügyben a munkáltató a dolgozó keresőképtelensége alatt közölte a rendes felmondást. Mikor rájött tévedésére, azt visszavonta és a felmondási tilalom letelte után próbálta átadni az újabb felmondást. (Más kérdés, és erre már többször utaltunk, hogy amennyiben a munkáltatónak nem lehet tudomása a felmondási tilalomról, annak fennállásáról a munkavállalónak tájékoztatnia kell. Jó példa erre EBH2001. 564 számon megjelent döntés, mely szerint a munkavállaló legkésőbb a munkaviszonyát megszüntető jognyilatkozat közlése megkísérlésekor köteles bejelenteni, hogy felmondási tilalom alatt áll.)
A BH2001. 192 számú bírósági döntés arra világít rá, hogy munkáltatói jogkör gyakorlása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a jognyilatkozat közlése kinek a közreműködésével történt, a lényeg az, hogy azt az arra jogosult személy adja ki.
És végül egy érdekes ítélet (BH2009. 305), mely szerint, "ha munkáltatónál alkalmazott angol nyelv (belső munkanyelv) magas szintű, bizonyított ismerete folytán a magyar nyelvű közlés hiányára hivatkozás nem felel meg a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás követelményének".
www.ugyvezeto.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



coach factory outlet
Coach Outlet has a long
The Nike Air Classic BW has
Once you purchase a piece be
Louis Vuitton
The insurance of maintenance
Coach Factory Outlet
Michael Kors
Louis Vuitton Purses
Asia famous fashion adidas
What se Borsa Gucci Replica
What se Borsa Gucci Replica lo Gucci Outlet rendono possibile per voi per permettersi un aspetto elegante,stile di vita di una principessa.Gucci Sito Ufficiale Replica Conservare Online!Le sono perfetti l'ultimo accessorio per ogni vestito.Borse Gucci Se siete stati a morire proprio quella borsetta di lusso o in borsa progettista,Scegli aspetto moderno replica per un assaggio,un'esperienza,un lifestyle.Gucci Borse ora è possibile trovare offerte incredibili sugli accessori di marca Gucci Borse Outlet a prezzi scontati fino al 70% al dettaglio.
Iconic le créateur de
Gucci a leurs rubans rouges et verts, et je ne prendrais pas ce ruban et de le mettre dans mes Louboutin Femme. Pourquoi? Parce que j'ai un certain respect ", a déclaré Chaussures Louboutin, dont les réalisations ont porté sur les talons de Hollywood A-Listers y compris Blake Lively, Sarah Jessica Parker et Scarlett Johannsson.
Gucci Gucci Bags Outlet is
chi flat iron
rolex watches
What se Borsa Gucci Replica
What se Borsa Gucci Replica lo Gucci Outlet rendono possibile per voi per permettersi un aspetto elegante,stile di vita di una principessa.Gucci Sito Ufficiale Replica Conservare Online!Le sono perfetti l'ultimo accessorio per ogni vestito.Borse Gucci Se siete stati a morire proprio quella borsetta di lusso o in borsa progettista,Scegli aspetto moderno replica per un assaggio,un'esperienza,un lifestyle.Gucci Borse ora è possibile trovare offerte incredibili sugli accessori di marca Gucci Borse Outlet a prezzi scontati fino al 70% al dettaglio.
Iconic le créateur de
Gucci a leurs rubans rouges et verts, et je ne prendrais pas ce ruban et de le mettre dans mes Louboutin Femme. Pourquoi? Parce que j'ai un certain respect ", a déclaré Chaussures Louboutin, dont les réalisations ont porté sur les talons de Hollywood A-Listers y compris Blake Lively, Sarah Jessica Parker et Scarlett Johannsson.
Gucci Gucci Bags Outlet is
Coach Outlet Online
You can choose neutral colors from Coach Factory Online so you can make it easier for mixing and match so that your appearance from Coach Outlet Online will not look boring. You should also be familiar stitching clothes of good quality from Coach Outlet Online. In order to look feminine looks, you can choose the Coach Factory Outlet with a choice of neutral colors. This is so easy matching combined with other clothes you have from Coach Handbags Outlet. If you want to look masculine Cheap Coach Purses, you can wear a blazer suit of gray pants with blouse for work that flowered. In order for your appearance Coach Factory Outlet gives the impression of preppy gilrl, you can match the solid louis vuitton handbags with white shirt and wearing a maroon sweater. Once you've found a cut or style that you like, Ms. Delafosse recommends buying Coach Factory Outlet Online more than one piece perhaps in different colors. "Swimwear is difficult unless you're Giselle Coach Factory, nobody likes going shopping for swimsuits," she says. "So if you're in a Coach Outlet and you've found something you really like, splurge and say, 'OK, now I have these for the next few years from Coach Outlet Canada.
Welcome to our online store
sac louis vuitton
Louis Vuitton Sale
Do you want to buy wholesale
Coach Outlet
hi
tory burch outlet